Kedves Szülők és Gyerekek!

Engedjétek meg, hogy a KROKO Gyermekstúdió kurátoraiként egy olyan, a gyermekek igényeit a legmesszebbmenőkig szem előtt tartó komplex képzési formára hívjuk fel a figyelmeteket, amely megfelelő alternatívát jelenthet az ún. tanórán kívüli kiegészítő foglalkozások széles palettáján.
A II. kerületben 11. éve működő KROKO Képességfejlesztő Gyermekstúdió várja azoknak az óvodás- és iskoláskorú gyermekeknek a jelentkezését (6-16 éves korig), akik fogékonyak a különböző művészetek (képzőművészet, színészet, tánc, zene) iránt és szabadidejüket szeretnék kellemes légkörben és környezetben hasznosan eltölteni. Igyekeztünk az iskola utáni elfoglaltságok közül minél többet egy helyre „összegyűjteni”.

Gyermekstúdiónk tevékenysége neves művésztanárok segítségével meghatározott tematika szerint kiterjed:

  • a mozgáskultúra fejlesztésére, a színpadi mozgás elsajátítására;
  • tartásjavításra, nyújtásra;
  • a táncjáték alapelemeinek a megismerésére, színpadkész koreográfiák betanítására;
  • a ritmusérzék fejlesztésére, játékos táncelőkészítő foglalkozásokra;
  • a hétköznapi és színpadi beszéd fejlesztésére;
  • színészi képességek fejlesztésére, előadások bemutatására;
  • ének- és hangképzésre;
  • alapvető művészeti technikák, hagyományos alkotói módszerek megismerésére; balett, modern tánc, színjáték, ének és kézműves foglalkozások keretében.

Gyermekstúdiónk működésének fontos részei a hagyományőrző kézműves-, színjátszó- és tánctáborok, szülinapi bulik, közös síelések, nyaralások szervezése természetesen a szülők és testvérek aktív részvételével.


Helyszíne: Budapest, II. Fő u. 68.
Időtartama: a foglalkozások a tanévhez igazodva szeptemberben kezdődnek és júniusban fejeződnek be. A képzést heti két alkalommal

szerdán 17.00-19.00 óráig,

szombaton 10-14.00 óráig tartjuk.

 
Reméljük, sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket és nemsokára a KROKO- ban köszönthetünk Benneteket is.
 
Bővebb felvilágosítás és további információ kérhető a Stúdióvezetőtől, Dankóné Kapuvári Ágnestől, tel.: 30/593-7929,
e-mail:
danko.agnes@kroko.hu, honlapcím: www.kroko.hu.
 

Dankóné Kapuvári Ágnes
stúdióvezető

Ajánlások

Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Polgármesterének ajánlása

Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Alpolgármesterének elismerő oklevele

Fő támogatónk a Honvéd Együttes:

Aranyos Károly,
a Honvéd Együttes igazgatója

"... JÁTSZANI IS ENGEDD ..." Csakhogy az ismert költői óhaj önmagában édeskevés: nem elég engedni, meg is kell tanítani, játszani "szép, komoly" gyermekeinket. A KROKO GYERMEKSTÚDIÓ, pedig erre vállalkozik: játékra tanít, méghozzá közös játékra. S teszi mindezt játékosan, nagy szeretettel, nem kevés türelemmel és - bölcsen: először alapokat épít, szép beszédre, pontos mozdulatokra tanítva az apróságokat, hogy azután felvezesse őket a színpadra is. Persze a legtöbb gyerekből aligha lesz majd művész - bár néhányukkal talán olyan hivatásos együttesekben is találkozhatunk, mint a Honvéd -, de ha "csak" a színházművészet s tágabban a kultúraértő-pártoló befogadóivá válnak, a KROKO GYERMEKSTÚDIÓ már akkor sem tett keveset.